2. fejezet

 Sziasztok Tisztársak! Nos, teljesen eltértem a vasárnapi kirakogatástól, de remélem, hogy így is jó nektek. Nagyon szeretném megköszönni a több mint 300(!!!) oldalmegtekintést és a három feliratkozót. Igazán örülök, hogy van akinek tetszik a blogom.

With love, Rei x

Enjoy the silence

 Gally iszonyatosan fáradtnak érezte magát. Azóta nem volt így, hogy... Hogy eljött a VESZETT bázisáról. Nem bánta meg. Viszont - most, hogy már ennyi viszontagságon átment, - tényleg pihenni akart. Elege volt mindenből, elege volt a felelősségből, a gyűlésekből.

 "Gally... Ébren vagy?" tudakolta a mellette fekvő szőke fiú. Tegnap még sokáig beszélgettek, és ezt egyikük se bánta. - Mmpfrh... - nyöszörögte Gally. Newt elvigyorodott, és homlokon csókolta a srácot. Illetve, csak majdnem. A másik hirtelen felült, ezzel elkerülve a kínos helyzetet. Körülnézett a kórházi szobára hasonlító helyiségben, majd nyugodtan tisztázta, hogy minden úgy van, ahogy volt. Az ablak redőin halvány fénysugarak szűrődtek be épp hogy félhomályt teremtve az egyébként teljesen sötét szobában. Egy pohár állott víz az ágy melletti szekrényen, s egy óra; egy félig nyitott könyv, szétszórt zsebkendők. A fal üres, fehér színe tükrözi a reménytelenségét a szoba tulajának. Tökéletes rendszertelenség. Egy fiúhoz pont illik. Azaz, most már kettőhöz. Gally még mindig nem értette, hogy a másik miért, és hogy került oda. - Newt, mi lenne ha felkelnél a... - kezdte a srác, de a szőke ujját felemelve csöndre intette. "Pszt! Élvezd a csendet..." üzente, arcán csalafinta halvány mosollyal.

  ***

 Egy ideig mindketten csendben voltak, Gally csak társának szívverését hallgatta; az nyugodt volt, és ez okból kifolyólag megnyugtató. A fiú élvezte, hogy Newt ott van vele; volt társasága, és az idősebb bökött jelenléte biztonságérzetet nyújtott neki. Hirtelen meggondolásból elvette az ágy mellett elhelyezett szekrényről a poharat és nagyot kortyolt belőle. Aztán büfögött egy hatalmasat, mire mindketten iszonyatos nevetésben törtek ki. Newt megszorította Gally kezét, mire az érezte, hogy hevesebben ver a szíve. Utoljára akkor érzett ilyet, mikor... - Nem emlékszem! - kiáltotta kétségbeesetten. - Tudom, hogy már volt ilyen, de mégsem emlékszem. - Newt értetlenül bámult rá. "Mi? Mi volt már ilyen? Gally, - esküszöm, nem értelek." A fiú mérgesen felmordulva ugrott le az ágyról. - Mit nem értesz? Nem bírod megérteni azzal a parányi kis agyaddal, hogy éreztem már ezt a kibökött érzést ebben a kibökött világban? Bár, igaz is. Te mindig is hülye voltál - jegyezte meg, hangjában fullasztó gúnnyal. Newt az idegesség, a megbántódás leghalványabb jelét sem mutatta. A másikat idegesítette a szőke rideg-hideg haraga. Tudta, hogy milyen ha ez a fiú haragszik valakire; nem üvöltözik, nem hordja el mindennek, - egyszerűen csak tudomást sem vesz róla, a létezéséről. Nem akarta ezt még egyszer átélni.

 -Newt... - kezdte. "Hagyj békén. Tisztelj meg azzal, hogy nem szólsz hozzám. Okéság?" Gally csalódottan indult el kifele a szobából, s mielőtt kiment az ajtón megszólalt. - Megőrjítesz, hát nem érted?! - suttogta kétségbeesetten. 

 A helyiségből kilépve nem is figyelte merre megy. Hirtelen észrevett egy vörösesszőke lányt az ablakban állva; tisztán látszott rajta, hogy mindjárt leesik. - Mit képzeltél? - förmedt rá, hangjában dermesztő félelemmel. Megragadta a kezét, és a falhoz szorította. - Beszélj! - utasította mérgesen. A lány az ijedtségtől alig bírt válaszolni, könnyei csorogtak lefelé az arcán, és csak annyit tudott mondani: - Nico!

 Gally egy kezet érzett, amint az vállon ragadja és maga felé fordítja. Egy fiatal, szőke hajú sráccal állt szemben, az előbb Nicónak szólított fiú mérhetetlen dühvel bámult rá. 

 - Ha még egyszer hozzáérsz a húgomhoz, esküszöm, eltöröm a kezeidet, - mondta a szőke srác, - értve vagyok? - Veszélyesnek tűnt, habár szeme aggódással volt tele.

 - Nico, ne bántsd, nem tett semmit. Csak megmentette az életem - suttogta a lány félénken. - Majdnem kiestem az ablakon. - A fiú elengedte Gallyt, mire az majdnem elesett. Rémült volt, és nem tudta mit tegyen. A másik hirtelen elvigyorodott, és - kezét nyújtva, hogy segítsen a srácnak felállni, - így szólt: - Nyugi, haver. Ez esetben semmi gond nincs. Nicholas vagyok, ez a kis buta pedig Georgie, - hirtelen a húgára nézett, és aggodalmas, habár szeretetteljes szemekkel közölte: - ne mássz többet fel oda. Nem akarlak téged is elveszíteni.