1. fejezet

 Sziasztok! Az eredetileg vasárnapra tervezett részt előbb kirakom, mert már nem bírok várni. Remélem, tetszik! Nem lett túl hosszú, de gyakran lesznek majd részek, úgyhogy ez nem lesz probléma.

With love, Rei x

Children of the wild ones

 Gally soha nem értette, hogy miért van így. Alig pár hónap telt el azóta, hogy az Útvesztőből kijutottak, és alig pár hete találkozott Thomasszal. "Szalad az idő," gondolta magában, miközben ült és várt. Várt. Fogalma sem volt, mire, de érezte, hogy történni fog valami. Félt. Rémült volt. Sokszor ébredt arra, hogy megizzadva sikolt az ágyában. Emlékek, érzések tömkelege kínozta az álmaiban. Sokszor legszívesebben fel sem ébredt volna.

 Félt, hogy mi lesz, ha a VESZETT megtalálja őket, féltette a tisztársakat és a lányokat a B csoportból. Magának sem akarta bevallani, de mind hiányoztak neki. Minho szarkasztikus megjegyzései, Thomas ostoba kérdései, Serpenyő főztje, Newt törődése... Ez mind fontos volt számára; s habár ellenük fordult párszor, szerette őket. 

 A Jobb Kéz. Így hívták azt a szervezetet, ahova menekült. A vezetőjük minden egyes nap elmondta neki, hogy bármit megtennének, hogy a tisztársak életben maradjanak. Mert ez nem csak a VESZETT érdeke, hanem az övék is. De Gally féltette őket, féltette magát, féltette a jó emlékeket. 

 A szervezetnél addig töltött időt alatt sok mindent megtanult. Megtanult harcolni, lőni, új barátokra tett szert, megtanult mesterségesen lélegeztetni; ez a bázison mindennapos cselekedet volt. Mikor ideges volt, mindig végiggondolta, hogy mit csinált aznap. A jó dolgok lenyugtatták. Általában ugyanaz volt a sorrend. Néhány hete egy furcsa, kellemetlen érzés férkőzött a szívébe. A listája bővült, egyre többször szerepelt rajta egy bizonyos név, aki addig csak egyszer lett említve.  

 Ott volt Korinne, aki mindig segített neki. Az első elájulásakor ő vitette be, ő segített rajta. Rövid időn belül a lány Gally legjobb barátja lett. Teljesen megbíztak egymásban, Kori mesélt a fiúnak a húgáról, aki - habár nem szívlelte a srácot - eltűrte hogy velük lógjon, és a bátyjáról, akire már alig emlékszik, a szüleiről, akik még kiskorában meghaltak. Gally szerette hallgatni a lány beszédét, mert érdekesen mesélt, és emlékezett arra a világra, amire a fiú már nem. Ő emlékezett arra, hogy ki tanította meg biciklizni, emlékezett a barátaira, a családjára. Az, hogy erről mesélt a srácnak, elérte, hogy úgy érezze mintha ő is emlékezne egy kicsit.

 Aznap megbeszélést tartottak, amire Gally, mint aki már volt a VESZETT-nél, és Korinne, mint a vezető ápoló is hivatalos volt. Gally hirtelen felüvöltött és homlokához nyomta a kezét. A feje iszonyúan fájt, maga sem tudta, hogy miért. Abban a pillanatban legszívesebben meghalt volna. A körülötte lévő emberek mind riadtan néztek rá. Kori mellérohant, és jeges tömlőt adott neki. Hirtelen egy kétségbeesett kiáltást hallott, aztán zokogást. Egy fiú zokogását. Körül akart nézni, hogy kitől jön a hang, de egy ismeretlen helyet pillantott meg maga körül. Egy fiatal férfi zokogva szorított magához egy másikat, mellkasa, ahol addig a halott fiú feje nyugodott, tiszta vér volt. A srácnak fogalma sem volt mi történik vele. Feladta. "Gally." Nagyon megrémült."Gally segíts! Te vagy az egyetlen, aki képes rá." Hirtelen minden elsötétült, ő pedig nem küzdött tovább a fejében egymáson taposó démonok ellen.

 ***

"Gally." Mindenhol arcok kavarogtak előtte. Szőke, barna hajú emberek, nevetések. Egy fiatal nő aki egy kisfiú kezét fogja, hogy ne essen el. A távolból éneklés. Szétnézett maga körül, és észrevett egy rövid, szőke hajú kisfiút hatalmas, barna szemekkel, fagylalttal a kezében. "Kérsz?" kérdezte az álomkép nevetve. Gally érezte, hogy az ő szája is mosolyra húzódik. Tanulás egy könyvtárszobában, piknik egy vörös hajú lánnyal. A következő kép valami ünnepség lehetett, talán esküvő, vagy iskolai ballagás. A fiú egy előtte szaladó göndör lány után rohant, valamiért késztetést érzett arra, hogy elkapja. Hirtelen egy sötét teremben találta magát. "Jobban kell figyelned. Tudjuk, hogy nem akartad bántani, de veszélyes vagy." 

 Érezte, hogy könnyek csorognak az arcán. Csattanást hallott, és égő fájdalom rántotta össze testét. Vér folyt le a hátán. Mély hangot hallott üvölteni. "Ne akard, hogy megismételjem a tegnapit! Nem ilyennek neveltelek!" Az apja volt az. Egy pillanattal később már egy réten látta magát. Hátát egy fának támasztva állt. A szeme csukva volt, egy csók nyomait vélte érezni az ajkán. A kezét valaki szorította, nem akarta elengedni. Ő lépni akart, menekülni, messzire onnan. Az apja nem ilyennek nevelte. "Szükségem van rád!" kérlelte egy nagyon ismerős hang. "Ne hagyj itt." Gallyben hirtelen tudatosult a srác kiléte. "Ne hagyj itt..." visszhangzott a fejében. "Ne hagyj itt."

***

 Egy tiszta, fehér szobában ébredt. Felsóhajtott. Azt hitte, egyedül van, aztán észrevett egy szőke srácot az ágya szélén ülve. A fiú a cipőivel dobolt az ágy szélén. Elmosolyodott, mikor látta, hogy Gally felébredt. "Remélem, jobban vagy," mondta, habár szája nem mozgott. A fiú kezdett egyre jobban megrémülni. - Mi ez? - kérdezte félhangosan. - Te miért vagy itt? - sóhajtotta. A másik szemei szomorúsággal teltek meg. "Mi a baj? Sajnálom, ha megijesztettelek, én csak..." - Szállj ki a fejemből, te plottyos barom! Nem vagyok kíváncsi a hülyeségeidre! Miért nem beszélsz rendesen? - csattant fel. "Sajnálom. A francba is, nem akartalak megijeszteni! Idővel majd megérted, miért vagyok itt." De Gally semmit nem értett. Hogy beszél hozzá a fejében? Egyáltalán... mi történt? - Hogy kerülsz ide? - tudakolta a srácot. Az felsóhajtott, és elvigyorodott. Felállt és közelebb ült Gallyhez. Összekulcsolta az ujjaikat.

 "Tudtam, hogy ezt fogod kérdezni," kezdte, kissé idegesen. "Azt mondták, Buggyant vagyok. Nem akarták, hogy velük legyek. Úgyhogy elvittek. Elvittek magukkal, nekem pedig már nem számított." Newt felsóhajtott, és összeszorította az öklét. "Megkértem Tommyt, hogy... Hogy ha majd eljön az ideje... vessen véget mindennek. Nem akartam tovább szenvedni." Gally hitetlenül megrázta a fejét, és érezte, hogy összeszorul a torka. Newt fájdalmas arccal pillantott rá. "De minden okéság. Tudod, nekünk mind gyilkosoknak kell lennünk. Kölyköknek, a vadak közül." Gally érezte, hogy mosoly kúszik az arcára. - Fáradt vagyok, - jegyezte meg. Newt megértően bólintott, de a fiú látta az arcán, hogy nem örül. Már majdnem lehunyta a szemét, azzal a szándékkal, hogy aludni fog, mikor újra megszólította. "Gally. Ne hagyj itt."